• kanyadi.png
  • lucidus.png
  • magyar_naplo.png
  • racio.png

Magyar Napló Kiadó


Magyar Napló Kiadó logo

A Magyar Napló a Magyar Írószövetség havonta megjelenő irodalmi folyóirata. Egy idős a rendszerváltozással, 1989-ben Cseres Tibor, az Írószövetség elnöke ajánlotta a magyar olvasók figyelmébe azzal, hogy „politikai értékek, erkölcsi normák és egy kikezdhetetlen minőségeszmény jegyében” induljon útjára.
Jelenlegi formáját 1994-ben nyerte el, amióta Oláh János József Attila-díjas író, költő, a „Kilencek” néven indult költőcsoport tagja jegyzi főszerkesztőként. „Túl a Cseres Tibor által meghirdetett nyitottságon, a nemzeti irodalomnak ahhoz a fájdalmas, őszinte hangütéséhez” kell visszatalálni, hűnek maradni, „amely először, de máig képletes tömörséggel az Ómagyar Mária siralomban hangzik fel, s máig hallik” – vallja a lap szellemiségéről.
A folyóirat mellett 1999 óta könyvkiadó is működik. A rangos és ismert írók, költők, műfordítók, irodalomtörténészek mellett rendre jelenteti meg tehetségüket bizonyító fiatal szerzők könyveit is, mind az anyaországból, mind a határon túlról. A szépirodalom mellett helyet ad történelmi, néprajzi, szociográfiai tanulmányköteteknek, albumoknak is.
2002-ben indította útjára Az év esszéi, Az év novellái és Az év versei című antológiákat. Ezek a reprezentatív gyűjtemények évről évre széles panorámát nyújtanak a kortárs magyar irodalmi és szellemi életről. További közkedvelt sorozatai A Magyar Irodalom Zsebkönyvtára, a Nyitott Műhely albumsorozat és a Németh László irodalomtörténeti írásait összegyűjtő kötetei.
A Magyar Napló olyan értéket közvetítő, időtálló műveket jelentet meg, amelyeket évek múlva is érdemes föllapozni, újraolvasni, reprezentatív ajándékként megvásárolni.


Magyar Napló Kiadó Kft.
Szerkesztőség: 1092 Budapest, Ferenc krt. 14. I/5.
Levelezési cím: 1450 Budapest, Pf.: 77.
Székhely: 1062 Budapest, Bajza u. 18.
Telefon/Fax: 06-1/413-6672
E-mail: info[kukac]magyarnaplo.hu
Honlap: www.magyarnaplo.hu



    Tételek #  

Találatok 1 - 20 / 26



Az év esszéi 2011


A reprezentatív kötet – hagyományainkhoz híven – az elmúlt év gondolati körképét tárja az olvasók elé Vasadi Péter, Dávid Gyula, Jókai Anna, Rónay László, Alföldy Jenő, Raskó István, Marosi Gyula, Vasy Géza, Miklóssy Endre, Czakó Gábor, Somogyi György, Ki
[Részletek...]



Ár:






Az év novellái 2011


A mai magyar novellairodalom reprezentatív gyűjteménye – hagyományainkhoz híven – az elmúlt év legjobbnak ítélt műveiből nyújt színvonalas, sokoldalú válogatást, ezúttal 24 prózaíró, többek között Ferdinandy György, Temesi Ferenc, Kontra Ferenc, Horváth (
[Részletek...]



Ár:






Az év versei 2011


A mai magyar költészet reprezentatív gyűjteménye – hagyományainkhoz híven – az elmúlt év legjobbnak ítélt műveiből nyújt színvonalas, sokoldalú válogatást, mintegy 80 költő, többek között Rába György, Tornai József, Juhász Ferenc, Csoóri Sándor, Gergely Á
[Részletek...]



Ár:






Bíró Gergely: Oroszlánkeringő


A fiatal szerző írásai egyértelműen megrajzolják alkotói útját a rövid, történetközpontú novelláktól a töredezett cselekményű, időző, esszészerű elbeszélésekig. Visszatérő és legfontosabb problémaköre a kamaszkor, amelyről fájdalmas-ironikus tablót fest.
[Részletek...]



Ár:






Csender Levente: Fordított zuhanás


A fiatal író novellái az erdélyi magyar élet keresztmetszetét adják, bemutatva az általános szegénységet, megnyomorítottságot és kilátástalanságot. Szociálisan érzékeny írásaiba, a pusztulás mélységeibe azonban beragyog a kikezdhetetlen remény, a fennmara
[Részletek...]



Ár:






Csontos János: Delelő


Közel a delelőhöz címmel jelent meg Alföldy Jenő tanulmánya, amelyet Csontos János legutóbbi, XL című kötetéről írt. Most itt a második gyűjteményes verseskönyv, amelynek címe logikusan Delelő. A kötet az elmúlt évtized lírai termését tárja az olvasók elé
[Részletek...]



Ár:






Dobozi Eszter: Sánta Kata


A kitörési kísérletei és alkalmazkodási kényszerei után végképp egyedül maradt nőnek a valamikori otthont kereső vészterhes vándorlása közben nem csupán a számára idegenné váló ország sivár terei mutatják meg magukat, hanem korábbi életének egymást tagadó
[Részletek...]



Ár:






Falusi Márton: Fagytak poklaid


A Gérecz Attila-díjas költő új kötetében is továbbépíti azt az egyszerre metaforikus és intellektuális költészetet, sokoldalú formakultúrát, bölcseleti érzékenységet és erőteljes képiséget, ami korábbi köteteit is jellemezte.
[Részletek...]



Ár:






Ferdinandy György: Az amerikai menekült


A rövidpróza nagymestere ezúttal három hosszabb elbeszéléssel örvendezteti meg olvasóit, egy „francia író”, egy amerikai pilóta és egy műbútorasztalos rendhagyó életútjait tárva föl. Hogy mi bennük a közös? Mind a hárman távoli világokból jönnek haza, és
[Részletek...]



Ár:






Ferdinandy György: Egy sima, egy fordított


A bolondok királya c. apa-regénye (2007) után az ismert József Attila-díjas író ezúttal édesanyjának állít emléket. Keserű számvetés ez a könyv a húszévesen világgá futott és őszülő halántékkal hazatért fiútól, aki úgy érzi, hogy sem okosabbá, sem bölcseb
[Részletek...]



Ár:






Ferdinandy György: Kérdések Istenkéhez


Eljön az idő, amikor az ember rendet akar teremteni a dolgaiban.” Ez a nagyon személyes szándék teremtette e megrendítő, őszinte írásokat. A könyv beavatás, arról szól, hogy mit jelent, ha valakit több helyszínhez köt az élete, és a tapasztalatok birtokáb
[Részletek...]



Ár:






Horkay Hörcher Ferenc: A Dante-paradoxon


A Dante-paradoxon, a költő harmadik verseskötete úgy fordul Dantéhoz, ahogy a halhatatlan firenzei egykor Vergiliushoz fordult útmutatásért. De nem az Isteni színjáték Dantéja ez, hanem a szerelmet sirató, mitizáló költőt idézi a narrátor, megteremtve ezz
[Részletek...]



Ár:






Iancu Laura: Szeretföld


Keleti Jeremiás, a háborút túlélő katona nyolc esztendeig volt távol családjától. Szibériából gyalog teszi meg az utat faluja, a moldvai magyarok lakta Szeretföld határáig. A háború teremtette káosz azonban teljesen átformálta Szeretföldet, és az elmúlt é
[Részletek...]



Ár:






Kiss Judit Ágnes: A keresztanya


Az ideális adatközlő idős asszony, születése óta ugyanott él, lakóhelyéről ritkán teszi ki a lábát, és szeret beszélni. Szomor Veron ilyen. Szülőfaluján, Zsanócon átsöpört a történelem, és életének lassan nyolcvanhét esztendeje alatt mindent átformált. Ta
[Részletek...]



Ár:






Kovács Imre: Válogatott írásai


Kiadónk 2003-ban (Tanulmányok 1935-1947) és 2005-ben (Virtuális Magyarország. Politikai írások 1948-1980) már kiadott egy-egy Kovács Imre tanulmányait tartalmazó kötetet. Ezúttal önéletrajzi írásaiból adunk közre válogatást Szabó A. Ferenc, a Kovács Imre
[Részletek...]



Ár:






Kovács István: A gyermekkor tündöklete


A szerző önéletrajzi regényében egy félárva kisfiú szemével és gondolataival láttatja az ötvenes évek első felének magyarországi világát, egészen az ’56-os forradalomig. A regényből Erdőss Pál filmrendező készített filmet a forradalom 50. évfordulójára Bu
[Részletek...]



Ár:






Kő Pál: Csillagbojtár


Különös könyv ez. A tanítvány, majd a tanító szemszögéből pillanthatunk be lapjait böngészve a hihetetlen mennyiségű tehetséget termő és eltékozló magyar képzőművészeti életbe... Csaknem száz alkotó műhelyébe kalauzolnak el ezek a töprengő, rácsodálkozó,
[Részletek...]



Ár:






Nagy Gábor: Angyalaid mind repülni tudnak


Nagy Gábor (1972, Körmend) Bella István-díjas költő, író, irodalomtörténész negyedik kötete az elmúlt nyolc évben keletkezett versek gyűjteménye. Az emlékezet működése, a múlt-felejtés és jövő-felélés: csak néhány a létkérdések közül, amelyek Nagy Gábor k
[Részletek...]



Ár:






Piros a vér a pesti utcán


A gyűjtemény olyan 1956-os verseket tartalmaz, amelyek magának a forradalomnak az idején, illetve a megtorlás kezdetén, 1956 végéig, 1957 elejéig íródtak, jelentek meg. A kötet harmadik kiadása a forradalom 50. évfordulóján jelent meg.
[Részletek...]



Ár:






Popély Gyula: Felvidék 1914–1920


A kitűnő történész hiánypótló, az eddigi ismereteket árnyaló kötetében az 1914-1920 közötti sorsfordító időszakot tekinti át: az első világháborút megelőző hónapoktól a geopolitikai átrendeződés lezárulásáig. Külön figyelmet fordít a cseh aspirációk alaku
[Részletek...]



Ár:






Tételek #  
Találatok 1 - 20 / 26
Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com